Üdvözlök mindenkit!
Néhány szó az oldalról: Ez az oldal azért jött létre, hogy a Mezőnyárádtól távolabb lakók is megtudhassák milyen szuper is ez a hely. Maga a lovardai épület a falu szélén, sajnos a vasút mellett épült kb. 10-13 évvel ezelőtt. Akkor még csak 4-5 ló lakott benne, elég kezdetleges bokszokal. Mára már egy 18 gyönyörű bokszos istállót látunk. Az istálló igényesen kifaragott fából készült, hisz a tanya tulaja sokat foglalkozik ilyesmivel. 16 ló él most az istállóba, ebből 2 a farm gazdájáé, a többi bértartott. Valamint az egyik bokszban helyet kapott egy kecske és birka. Az épület tiszta, jól felszerelt. A bokszok mellett található itt egy nyerges és egy öltöző, ami egyben ebédlőként is működik, valamint egy fedett helység, ahol a lószállító és a lovaskocsik vannak. A kifutó óriási és füves. A karámot villanypásztorral kerítették el. 4 pályánk van, beleszámítva a military pályát is, melynek az akadályai a kifutón helyezkednek el. Van még egy homokos pályánk, ami kivilágítható, egy füves, valamint egy futószárazó kiskör is. A nagy pályák alkalmasak díjlovaglásra és díjugratásra is. A két pálya között nemrég épült egy zsűritorony, ahonnan a versenyeken irányítanak. 1 éve elindult egy voltizsképzés is, ami agy sikert aratott. Röviden ennyit a lovardáról.
Aktuális események
Lovas nap a nyárádi lovardában
Ideje: 2007.09.29.-30.
Hozzászólások (0)
Bejelentkezéshez kattints ide, ha még nem regisztráltál, regisztrálj!